Üdvözlök mindenkit a "Mozaikcsaládok Kánaánjában", ahol a játék sosem ér véget, a kockák gurulnak, és soha nem tudhatod, hogy éppen előrelépsz kettőt, vagy vissza az elejére. Itt nem az a kérdés, hogy ki ér be elsőként a célba, hanem hogy elér-e bárki is oda időben és sértetlenül.

Mielőtt belevágnánk, hadd kezdjem azzal, hogy mozaikcsaládnak lenni nem olyan, mint egy sima, hagyományos családi élet. Inkább olyan, mintha egy valóságshow forgatására vállalkoztál volna, ahol minden reggel újabb és újabb kihívásokat sorsolnak neked. De itt nincs szünet. Itt az élet minden napra kitalál valami újabb csavart. A szereplők itt nem csupán a gyerekek és ti, hanem ennél összetettebb. Szereplője az ex, amiből kettő is van. Szereplő a mai pszichológiai nézetek, a családsegítő intézetek véleményei, iskolai intézmények, ügyvédek, ne adj Isten, akár bírók. Szemek tömegei, akik biztosan jobban fogják tudni, hogy mi jó a gyereknek és mi a jó nektek.

És az exek? Nos, ők ott vannak, mint hivatlan vendégek, akik néha több figyelmet kapnak, mint szeretnéd. Olykor beleszólnak, indokolatlanul bírálnak, és távolról figyelik az életeteket, várva, hogy valami gáncsot kapj. Üzeneteket kapsz arról, hogy a gyerek nálad biztosan nem mosakszik rendesen, vagy épp lyukas a zoknija, netán elemezgetik a fotóidat a közösségi médiában. És itt jön a legjobb rész: ez a puttony mindkettőtökre ugyanúgy ránehezedik. Legalább van, amin közösen nevethettek, hiszen egyikőtök exei sem maradnak ki a Gazdálkodj okosan című családi játékból. Amit viszont nem szabad elfelejteni: az ő szemszögükből te is egy ex vagy és senki sem tökéletes (mi sem és ők sem, pont ezért váltatok el).

Hogyan kezdődik?

Az első lépés persze a válás, de erről most nem fogok beszélni – túl vagyunk rajta. Inkább arra koncentráljunk, milyen is, amikor újra belépsz a játékba, egy új kockadobással: megismersz valakit, akinek már van gyereke, neked is van gyereked, és összehozzátok ezt a „mozaik csapatot” egy fedél alá. Könnyűnek hangzik, ugye? Gondold újra! Hiába dobtál dupla hatost, egy csapással visszakerültél a Startmezőre!

Új élet, új szabályok

Az első hetek, hónapok inkább arról szólnak, hogy próbáljátok megfejteni, ki milyen szabályok szerint élte eddig az életét. Olyan, mint amikor két különböző társasjáték szabálykönyvét próbáljátok egybeolvasztani – egyik gyerek nálunk például akkor megy aludni, amikor a másik már a negyedik álomfázison is túl van. És itt jön be az igazi kihívás: összehangolni mindezt anélkül, hogy bárki kidobná a dobókockát az ablakon! Vettünk egy családot, akik érzékenyek a zajokra, és egy családot, akik imádnak hangosan mozogni és lenni.

Kihívások a mindennapokban

Amikor összeköltöztök, azt hiszed, hogy a reggelek majd ugyanúgy indulnak, mint korábban: felkelsz, elkészíted a kávéd, és békésen nekiállsz az előkészületeknek. De nem. Itt minden reggel egy mini káoszshow: egyik gyerek elfelejtette a háziját (szülők: KIMARADSZ egy dobásból), a másik a kakaós csigán vitatkozik (miért nincs Nutella?), és valaki mindig félúton jön rá, hogy otthon hagyta a táskáját. Ilyenkor minden vagyontárgyad lefoglalásra kerül, a bank bezár, és csak reménykedsz, hogy a nap végén visszakapod valamelyik játékelemedet.

De miért van ebben a káoszban mégis valami különleges? Mert minden nehézség ellenére, valahogy mindig sikerül összekapni magunkat. A mozaikcsalád ereje épp abban rejlik, hogy sosem adod fel. Egyik nap nevetve lépsz előre két mezőt a frissen sült kakaós csigával, másnap pedig vissza a Startmezőre, mert valaki bedurcizott egy félresikerült mondaton. De ettől leszünk mi, egy nagy, szerethető, különc család, ahol a viták közepén is mindig van hely a nevetésnek. Mert vicces minden történetünk, minden kirándulásunk és minden apró hibánk is. Ha újra lehetne kezdeni a játékot, talán csak annyit változtatnék, hogy a játék kezdete előtt több Nutellával tenném tele az éléskamrát. Semmi máson nem változtatnék.

És a párkapcsolat?

Azt gondolnád, hogy egy új kapcsolat varázsa elhomályosít minden nehézséget, és fel sem tűnik, hogy épp egy rakás gyerekkel próbálsz közös életet kezdeni. Pedig hamar rájössz, hogy a romantikus vacsorákat néha a „hol a tornacucc?” kérdések szakítják félbe, és az esti mozi helyett inkább jelmezt varrsz a másnapi farsangra. De ebben is van valami szép: meg kell tanulni úgy szeretni egymást, hogy a csomag része nem csak egy, hanem több kis emberke is. Ez egy igazi csapatmunka.

Néha úgy érzed, hogy a kapcsolatotok próbára van téve minden egyes nap. De amikor a káosz közepén egy összebújós pillanat vagy egy közös nevetés feloldja a feszültséget, rájössz, hogy érdemes volt kockáztatni. És az a legjobb az egészben, hogy sosem vagy egyedül. A partnered épp ugyanazon a társasjátéktáblán játszik, és ha szerencsétek van, néha egymásnak adhattok dobókockát, hogy kicsit előre lendüljön a napotok.

Ennél már csak az bonyolultabb, amikor esküvőt szervezel és elképzeled a gyerekeket a romantikus pillanatban: 

- Anya, hosszú lesz? 
- Apa, éhes vagyok. 
- Anya, hova kell állni?
- pszt, pszt. Lehet telefonozni? 

No, elképzeltem a pillanatot, amikor állnak a hátunk mögött és mi nem látunk rájuk és azon kattogunk, vajon mind ott áll még, vagy az egyik kisurrant a telefonjáért. 

Van értelme a káosznak?

Van. Egy mozaikcsaládban mindenki megtalálja a helyét, csak idő kérdése. Idő, humor, és néha egy dupla hatos kell hozzá. De amint mindannyian ráéreztek a közös ritmusra, valami igazán különleges jön létre: egy egyedi, szeretettel teli család, ahol bár minden reggel egy új kaland, mindig van hová hazatérni.

Például, amikor egy nyaralás utolsó napján elfáradva, már kicsit lehangolva vitázol azon, hogy mindenki tegye le a telefonját, koncentráljunk egymásra kicsit és figyeljünk a másikra, azt hinnéd, hogy csak azt látják rajtad, hogy hisztis vagy. Már-már szülői heppként tekintenek rád. De egyszer csak egymás után megjelenik melletted mind az öt gyerek, és csapatként, családként ültök le a tábortűz mellé. A pillanat meghitté válik, amikor megszólalnak, és elkezdik mesélni, hogy kinek mi tetszett a legjobban a nyárból. Elmondják, hogy mennyire élvezték a nyaralást, és hogy szeretnek így élni, ahogy most élünk. Mikor szülőként már azt érzed, hogy nem lehet ennél jobb, megjelenik egy róka, és leül mellénk. A róka békésen pihen, mintha ő is része lenne a családnak. Kap egy-két virslit, és közben ott fekszik nyugalomban, ahogy mi is. És akkor eszedbe jut: ha még egy erdei róka is így megnyugszik mellettünk, akkor talán nem vagyunk olyan furcsák. Csak mások vagyunk, de boldogok és békések.